Sziasztok!
Rájöttem, hogy sokkal könnyebb E./1. írnom, úgyhogy ezentúl így rakom majd fel a fejezeteket. Még nem tudom biztosan, de később lehet, hogy lesznek szemszög változások is. Addig is minden fejezet Emily nézetéből látszódik majd.
Ezen gondolkozva léptem be a Washington gimi kapuján, majd gyorsan a szekrényemhez szaladtam és a matek cuccomat magamhoz szorítva, rohantam a tanterem felé. Nem akartam (ismét) késéssel kezdeni az évet, de még így is majdnem fellöktem a tanárt az ajtóban.
Tara
Ezen gondolkozva léptem be a Washington gimi kapuján, majd gyorsan a szekrényemhez szaladtam és a matek cuccomat magamhoz szorítva, rohantam a tanterem felé. Nem akartam (ismét) késéssel kezdeni az évet, de még így is majdnem fellöktem a tanárt az ajtóban.
-Miss McGinty-nek nyilván nyomós oka van rá, hogy becsengetés után 3 perccel essen be a terembe - jegyezte meg kimérten, majd egy intéssel a helyemre küldött.
-Szia - köszöntem padtársamnak, és egyben legjobb barátnőmnek, Anna Logennek.
-Jó reggelt - üdvözölt viszont a mindig mosolygós lány.
Mindig irigyeltem Anna hajszínét és - mostanában- az alkatát is. Ő alacsony volt, kedves arccal, fehér bőrrel, és gesztenyebarna göndör hajjal. Ellenben nekem hosszú, hullámos szőke hajam van, és viszonylag magas vagyok. Sajnos, ezt mások is észre vették.
Míg Anna-t, ha úgy akarta, a kutya sem vette észre, addig utánam sok fiú visszanézett, megjegyzéseket tett, valamelyik a hatás kedvéért még füttyentett is. Bár néhány lányt ezt élvezi, én kimondottan utáltam.
Mindig is jobban szerettem a láthatatlanságot, jó volt külső szemlélőként tekinteni a világra. De most, hogy otthon ezek a furcsa dolgok történtek, még szükségem is lett volna rá.
Félek, hogyha valaki ey kicsit is felhúz, vagy valaki jó hírt közöl velem - például, hogy végre lett hármasnál jobb jegyem matekból - akkor életbe lép ez az új "valami", amit a bátyámmal magunk közt csak úgy hívunk, hogy Erő. Ezt mindenképpen el akarom kerülni.
Miközben próbáltam a matek órára figyelni, megakadt a szemem egy fiún, kettővel mögöttem, aki lazán rajzolgatott a füzetébe. Egy pillanatig úgy tűnt, mintha éppen rólam kapta volna el a tekintetét. A srác egyáltalán nem volt ismerős, ezért - a matematika ellenére - egy gyors üzenetet firkantottam egy papír cetlire, és a tanár egyik óvatlan pillanatában odacsúsztattam Anna elé a levelet.
Nem írtam semmi különöset, csupán megkérdeztem ki az a srác. Anna válasza nem sokkal később érkezett is:
"Tyler Worz, új gyerek. Elég zárkózott, de nagyon dögös."
Hát igen, körülbelül ilyen választ vártam tőle. Anna meglehetősen fiúbolondnak számított. Régen együtt cserkésztük be a tudatlan srácokat. Igen, még az előtt. "Bár az tagadhatatlan, hogy jól néz ki" gondoltam akaratlanul is, de mikor újra odanéztem, valahogy nyugtalanság töltött el.
Gyorsan rákörmöltem egy "köszit" a papírra, majd visszaadtam az informátoromnak.
-Miss McGinty! Ha nem óhajt részt venni az órámon, akár ki is fáradhat! - mondta a tanár, aki észre vette az óvatlan levelemet.
-Elnézést kérek Mr. Trannel! - kezdtem volna bele, de egy kézmozdulattal kifelé irányított. Nagyot sóhajtva gyorsan összepakoltam a cuccaim, és elindultam az ajtó felé. Már majdnem kiértem, mikor valaki megszólalt mögöttem:
-Vigyázz, ezt elejtetted! - mondta egy gúnyos hang.
Mikor hátra fordultam láttam, hogy az imént megismert Tyler tanulmányozza a levelezésünket. Visszaléptem érte, és amikor a fiú felnézett, a világ legszebb és leggúnyosabb mosolyával találtam magam szemben.
-Te elolvastad? - förmedtem rá, egy kicsit talán hangosabban, mint kellett volna. Tyler - még mindig vigyorogva - lassan bólintott, amitől elkezdtem érezni az ereimben, és idegszálaimban feszülő Erőt. Mielőtt azonban bármi is történhetett volna, a matematika tanár hangja ostorként csattant a beállt csendben.
-Szeretne esetleg egy látogatást is tenni az igazgató úrnál? - kérdezte fagyosan, mire bocsánatkérés-félét motyogva odasiettem a terem ajtajához, de mielőtt kiléptem volna az ajtón, majd becsukva magam után elsiethettem volna, még láttam Tyler elégedett vigyorát és azt, hogy legjobb barátnőm ugyanolyan rákvörös lett, mint én.
Hát igen, körülbelül ilyen választ vártam tőle. Anna meglehetősen fiúbolondnak számított. Régen együtt cserkésztük be a tudatlan srácokat. Igen, még az előtt. "Bár az tagadhatatlan, hogy jól néz ki" gondoltam akaratlanul is, de mikor újra odanéztem, valahogy nyugtalanság töltött el.
Gyorsan rákörmöltem egy "köszit" a papírra, majd visszaadtam az informátoromnak.
-Miss McGinty! Ha nem óhajt részt venni az órámon, akár ki is fáradhat! - mondta a tanár, aki észre vette az óvatlan levelemet.
-Elnézést kérek Mr. Trannel! - kezdtem volna bele, de egy kézmozdulattal kifelé irányított. Nagyot sóhajtva gyorsan összepakoltam a cuccaim, és elindultam az ajtó felé. Már majdnem kiértem, mikor valaki megszólalt mögöttem:
-Vigyázz, ezt elejtetted! - mondta egy gúnyos hang.
Mikor hátra fordultam láttam, hogy az imént megismert Tyler tanulmányozza a levelezésünket. Visszaléptem érte, és amikor a fiú felnézett, a világ legszebb és leggúnyosabb mosolyával találtam magam szemben.
-Te elolvastad? - förmedtem rá, egy kicsit talán hangosabban, mint kellett volna. Tyler - még mindig vigyorogva - lassan bólintott, amitől elkezdtem érezni az ereimben, és idegszálaimban feszülő Erőt. Mielőtt azonban bármi is történhetett volna, a matematika tanár hangja ostorként csattant a beállt csendben.
-Szeretne esetleg egy látogatást is tenni az igazgató úrnál? - kérdezte fagyosan, mire bocsánatkérés-félét motyogva odasiettem a terem ajtajához, de mielőtt kiléptem volna az ajtón, majd becsukva magam után elsiethettem volna, még láttam Tyler elégedett vigyorát és azt, hogy legjobb barátnőm ugyanolyan rákvörös lett, mint én.
