1. fejezet - Kicsoda Ő?

Sziasztok!

Rájöttem, hogy sokkal könnyebb E./1. írnom, úgyhogy ezentúl így rakom majd fel a fejezeteket. Még nem tudom biztosan, de később lehet, hogy lesznek szemszög változások is. Addig is minden fejezet Emily nézetéből látszódik majd.

 Tara

  Ezen gondolkozva léptem be a Washington  gimi kapuján, majd gyorsan a szekrényemhez szaladtam és a matek cuccomat magamhoz szorítva, rohantam a tanterem felé. Nem akartam (ismét) késéssel kezdeni az évet, de még így is majdnem fellöktem a tanárt az ajtóban.

 -Miss McGinty-nek nyilván nyomós oka van rá, hogy becsengetés után 3 perccel essen be a terembe - jegyezte meg kimérten, majd egy intéssel a helyemre küldött.

 -Szia - köszöntem padtársamnak, és egyben legjobb barátnőmnek, Anna Logennek.

 -Jó reggelt - üdvözölt viszont a mindig  mosolygós lány.

 Mindig irigyeltem Anna hajszínét és - mostanában- az alkatát is. Ő alacsony volt, kedves arccal, fehér bőrrel, és gesztenyebarna göndör hajjal. Ellenben nekem hosszú, hullámos szőke hajam van, és viszonylag magas vagyok. Sajnos, ezt mások is észre vették.

 Míg Anna-t, ha úgy akarta, a kutya sem vette észre, addig utánam sok fiú visszanézett, megjegyzéseket tett, valamelyik a hatás kedvéért még füttyentett is. Bár néhány lányt ezt élvezi, én kimondottan utáltam.

 Mindig is jobban szerettem a láthatatlanságot, jó volt külső szemlélőként tekinteni a világra. De most, hogy otthon ezek a furcsa dolgok történtek, még szükségem is lett volna rá. 

 Félek, hogyha valaki ey kicsit is felhúz, vagy valaki jó hírt közöl velem - például, hogy végre lett hármasnál jobb jegyem matekból - akkor életbe lép ez az új "valami", amit a bátyámmal magunk közt csak úgy hívunk, hogy Erő. Ezt mindenképpen el akarom kerülni.

 Miközben próbáltam a matek órára figyelni, megakadt a szemem egy fiún, kettővel mögöttem, aki lazán rajzolgatott a füzetébe. Egy pillanatig úgy tűnt, mintha éppen rólam kapta volna el a tekintetét. A srác egyáltalán nem volt ismerős, ezért - a matematika ellenére - egy gyors üzenetet firkantottam egy papír cetlire, és a tanár egyik óvatlan pillanatában odacsúsztattam Anna elé a levelet.

 Nem írtam semmi különöset, csupán megkérdeztem ki az a srác. Anna válasza nem sokkal később érkezett is:

 "Tyler Worz, új gyerek. Elég zárkózott, de nagyon dögös."

 Hát igen, körülbelül ilyen választ vártam tőle. Anna  meglehetősen fiúbolondnak számított. Régen együtt cserkésztük be a tudatlan srácokat. Igen, még az előtt. "Bár az tagadhatatlan, hogy jól néz ki" gondoltam akaratlanul is, de mikor újra odanéztem, valahogy nyugtalanság töltött el.
 Gyorsan rákörmöltem egy "köszit" a papírra, majd visszaadtam az informátoromnak.
 -Miss McGinty! Ha nem óhajt részt venni az órámon, akár ki is fáradhat! - mondta a tanár, aki észre vette az óvatlan levelemet.
-Elnézést kérek Mr. Trannel! - kezdtem volna bele, de egy kézmozdulattal kifelé irányított. Nagyot sóhajtva gyorsan összepakoltam a cuccaim, és elindultam az ajtó felé. Már majdnem kiértem, mikor valaki megszólalt mögöttem:
 -Vigyázz, ezt elejtetted! - mondta egy gúnyos hang.
 Mikor hátra fordultam láttam, hogy az imént megismert Tyler tanulmányozza a levelezésünket. Visszaléptem érte, és amikor a fiú felnézett, a világ legszebb és leggúnyosabb mosolyával találtam magam szemben.
 -Te elolvastad? - förmedtem rá, egy kicsit talán hangosabban, mint kellett volna. Tyler - még mindig vigyorogva - lassan bólintott, amitől elkezdtem érezni az ereimben, és idegszálaimban feszülő Erőt. Mielőtt azonban bármi is történhetett volna, a matematika tanár hangja ostorként csattant a beállt csendben.
 -Szeretne esetleg egy látogatást is tenni az igazgató úrnál? - kérdezte fagyosan, mire bocsánatkérés-félét motyogva odasiettem a terem ajtajához, de mielőtt kiléptem volna az ajtón, majd becsukva magam után elsiethettem volna, még láttam Tyler elégedett vigyorát és azt, hogy legjobb barátnőm ugyanolyan rákvörös lett, mint én.