5. fejezet - A családi titok

Szia Mindenki (már aki olvas ;))!  

Láttam, hogy néhányan szavaztak arra, hogy túl rövidek a fejezetek. Nos, erre csak azt tudom mondani, hogy igyekszem. A következő az még nincs teljesen kész, de már most jóval hosszabb, mint az eddigiek :D

Aki erre jár, annak nagyon megköszönném, ha egy komit írna, csak néhány szó, az senkinek se sok ;) De aki nagyon siet, az elég ha pipál. Ne feledjétek: látom az oldalmegjelenítéseket! :)

Tara

  Hajnali egy órakor elkezdett rezegni a telefonom jelezve, hogy ideje volna felkelnem, ha nem akarok elkésni a levélben írt találkáról. Felkaptam az előre kikészített ruhámat, és lófarokba fogtam a kócos szőke hajam. Óvatosan kiosontam a szobámból, majd le a földszintre, onnan ki az előszobába. Felkaptam a kissé már nyúzott, viszont általam annál inkább szeretett tornacipőmet, és csendesen kinyitottam a bejárati ajtót. Mikor szerencsésen kijutottam, jobbra vettem az irányt, amerre az erdő volt. 
  Gyalog mentem, nem kockáztathattam, hogy anyáék meghallják, hogy kihozom a kocsit a garázsból. A másik okom az volt, hogy nem szerettem sötétben vezetni, nem mellesleg az erdő sem volt messze. Jogosítványom ugyan még nem volt, de már tudtam vezetni, és a szüleim megengedték, hogy itt a külvárosban - ahol a rendőrt csak hírből ismerik - használjam néha az autót.

  Ismerem az erdőt, Annával kicsi korunkban sokat játszottunk ott, felderítettük az összes ösvényt, csapást és tisztást. Viszont azzal nem számoltam, hogy akkor mindig világos volt, hiszen legkésőbb öt órára mindig haza kellett mennünk. Most azonban sötét volt, mindenhol az éjszakai neszek uralták az erdőt. A nappali madárcsipogásokhoz és ágroppanásokhoz képest szinte néma csend volt. Nagyon félelmetesen hatott, ahogyan a fák felém magasodtak hatalmas koronájukkal, egyre beljebb és beljebb csalogatva az arra járót.

  A tisztás, ami a levélben megvolt adva a hajnali két órás időpont mellé, nem volt nagyon bent az erdőben, így hamar megtaláltam az odavezető ösvényt. Szerettem ezt a helyet, amolyan "varázs-mező" hatást keltett bennem, de mikor megkérdeztem Annát, hogy ő mit gondol, kinevetett, és azt mondta, csak képzelődöm.

  Majdnem teljesen kör alakú volt. Nem lehettem benne biztos, hiszen ezt csak felülnézetből állapíthattam volna meg. A közepén három hatalmas tölgyfa terpeszkedett. Az volt az érdekes, hogy nagyon közel nőttek egymáshoz, így gond nélkül át lehetett mászni az egyik tölgy ágról a másikéra. 

  A középső fa tövében, a gyökerek közt, egy kuporgó alakot vettem észre, aki rögtön felegyenesedett, mikor meglátott.

- Késtél - mondta, de hangjában nyoma sem volt szemrehányásnak.

- Sajnálom. Igazság szerint, nem voltam benne biztos, hogy el akarok e jönni, de a kíváncsiságom erősebbnek bizonyult - mosolyogtam rá félszegen.

- Én tudtam, hogy eljössz - válaszolta Rose, viszonozta a mosolyomat, majd elkomolyodva hozzátette:

- gondolom, sok kérdésed van azzal kapcsolatban, amit a levélben írtam.

- Azt írtad, hogy olyan vagy, mint én. Ez egészen pontosan mit jelent? - kérdeztem, miközben mindketten leültünk egy-egy kiemelkedő gyökére. 

- Azt, hogy hozzád hasonlóan nekem is vannak bizonyos képességeim, amik - hogy is fogalmazzak - nem épp természetesek. Bólintottam jelezve, hogy értem, mit akar mondani.

- Emily, te egy nagyon fontos faj leszármazottja vagy, méghozzá anyukád ágáról. Ő azért nincs birtokában ezeknek a képességeknek, mert egy-egy családból ck néhány szerencsés ember van, akik 16. életévük betöltése után képesek varázsolni - emelte tekintetét rám, várva  a reakciómat.

- Varázsolni? - csupán ennyire tellett tőle. A hitetlenkedés, a döbbenet, és a megvilágosodás. Ezek az érzések kavarogtak bennem egyszerre, teljesen megbénítva, holott a fejemben a fogaskerekek lázasan kattogtak.

- A helyzet úgy áll Emily - nézett mélyen a szemembe - hogy boszorkány vagy...

~oOo~